Diktál a beteg, írja a doktor...

A gyerekek megismerkedtek Dr. Bubóval. A történet szerint a bagolyorvos Vadkan urat próbálta jobb útra terelni, hiszen kissé agresszív természet volt, és az italt is kedvelte. A gyerekek nagyokat nevettek a vaddisznó morgolódásán és azon, ahogy ezt Bubó kezelni próbálta – mint mindig, most is pszichológiai problémának vélte Vadkan úr viselkedését.

Az epizód megtekintését követően megbeszéltük, hogy milyen állatok is valójában a mese szereplői. Bubóról kiderült, hogy egy uhu, Ursula, a kedves, ám határozott asszisztens egy barna medve. Vadkan úr családját is kielemeztük.

A beszélgetést a kreatív tevékenység követte. Ezen a foglalkozáson természetesen baglyot készítettünk. Az újrahasznosítás jegyében is telt ez az alkalom, hiszen a huhogó madarat gurigából formáztuk meg. A bagoly arcához vittem ötleteket, de a legtöbben olyat szerettek volna, amilyen az én baglyocskám arca volt. A legkisebbeknek segítettem ennek megrajzolásában. A szakkör végén mindenki kezében ott volt a színes, vidám Dr. Bubó.

Dagobert bácsi kacsameséi... és Chip és Dale...

A Walt Disney mesékből is szemezgettem a kicsiknek: Chip és Dale kalandjait hoztam el a foglalkozásra. Donald kacsa még ismerős volt a gyerekeknek, de a két főhősről még nem mindenki hallott. Az igazat megvallva, ez a mese akkor volt sláger, amikor én voltam óvodás, ez pedig már 20 éves történet. Megörültem, hogy új mesehősöket mutathattam be kis vendégeimnek.

Jót nevettünk Donald kacsán és a mókusokon. A vetítés után megbeszéltük, hogy milyen állatokat sorolunk a mókusfélékhez. A résztvevők meglepődtek, hogy bizony nemcsak a mókusok, hanem az ürgék, prérikutyák és a mormoták is ebbe a családba tartoznak. A két főszereplőről, az amerikai csíkosmókusokról is tanultunk.

Az új ismeretek megszerzését követően mindenki elkészíthette saját Csipet csapatát. Elsőként festett rágcsálókat – az ecset helyett parafa dugóval dolgoztak a gyerekek. Ezután vöröstölgy makkok kerültek elő – ezekből is aranyos mókusok születtek.

Ha itt a nyár, ugye komám, a szív a víznek szalutál...

A nagy ho-ho-ho horgász kalandjaiból is láthattunk egyet. A mindent vágó rákolló című történetre esett a választásom. Bemutattam a gyerekeknek a Horgászt, akiről bebizonyosodott, hogy bizony nem túl ügyes – mindig reménykedik, minden cselt bevet, de a fogás csak elmarad… A Horgász nagy segítsége a Főkukac. A vörös hajú izgága kukac mindig társa gazdájának. A történet szerint rákot kellett volna fogni – ehhez maga a rák adott tanácsokat. Természetesen nem sikerült, hiszen a róka mellett a rák is egy ravasz állat, a mese végén jól lábujjon csípte a nagy ho-ho-ho horgászt.

A mese után megbeszéltük a szereplőkről a tudnivalókat és néhány pecás élményt is meghallgattam a résztvevőktől. A szakkör második részében színes papírból vidám, tátogó halacskákat gyártottunk. A kislányok rózsaszín és lila, a kisfiú inkább kék és narancssárga halakat készített, amelyek koronát és kalapot viseltek. A díszek nagyon jól sikerültek, a gyerekek örültek egymás mókás alkotásának is.

Játsszunk most együtt...

Közel fél év eltelt és elérkeztünk az utolsó meseszakkörhöz. Ez egy rendhagyó alkalom volt, hiszen a mesefilm vetítése elmaradt, helyette a játéké és a zenéé volt a főszerep. A foglalkozás legelején megtartottuk záró értekezletünket, ahol mindenki elmondhatta a véleményét. A következő megjegyzések hangzottak el:

• „A legkedvesebb mese nekem a Vuk volt…”
• „Nekem tetszett a bagoly…nekem meg az a színes nagy doboz (ökomata)…”
• „A memória nem volt jó, mert én nem szeretek memóriát játszani…”
• „Ajj, én pedig kirakózni nem szeretek…”
• „Lehetne több bagolymese, az a Bubó…”
• „Beszélgessünk még többet….”
• „Nézzük majd meg a négy muskétást….meg a gyémántkastélyt, amiben van a kislány, a neve, a neve, azt nem tudom…”

A szakkör további részében kézműveskedtünk, valamint régi gyerekdalokat hallgattunk. Megszólalt Paff, a bűvös sárkány, Miki manó és Kuckó Mackó is. A résztvevők több mindent is készíthettek. Elsőként guriga-méhecskét gyártottunk. A sárga-fekete csíkos zümmögők nagyon kedvesek lettek, belsejükbe még ceruza vagy édesség is elrejthető. A közelgő anyák napjára is gondoltam – a gyerekek papírból hajtogattak és ragasztottak színes virágcsokrot, amellyel meglephették édesanyjukat. A meglepetésbe én is besegítettem – piros szív alakú sablonból borítékot hajtottam, a lap belsejébe kedves üzenetet rejtettem. A virág mellé ezt is átadták a gyerekek. A foglalkozás végén készült néhány közös fotó is. A gyerekeknek egy kis édességgel készültem, megköszönve a részvételt.

Úgy érzem ezalatt a hat hónap alatt sikerült összebarátkoznom a szakkörös gyerekekkel. A vidám arcokat végignézve megállapíthatom, hogy mindenki jól érezte magát a foglalkozásokon. Igyekeztem érdekes délutáni elfoglaltságot biztosítani a kicsiknek, ahol játszva tanulhattak. A tapasztalatom az volt, hogy a filmvetítés, a prezentáció és a játék megfelelő arányban jelent meg a szakkörön. Lehetőséget kaptam, hogy megmutassam, mindegyik történetben van tanulság és új ismeretekkel is sikerült bővítenem a kicsik tudástárát. Szükség volt a mókára is, hogy a látottakat, hallottakat élményfeldolgozó játékokon keresztül is magukhoz vehessék a gyerekek. Nekem is kellemesen teltek ezek az alkalmak, hiszen a nosztalgiázás mellett, felnőttként egész más szemmel kellett néznem a régi nagy kedvenceket. Arra az egy órára, amíg kis látogatóim jelen voltak, én is gyerek lettem, hiszen a mókázáskor ugyanúgy hajtogattam, ragasztottam, táncoltam és énekeltem, mint ők.

Ezúton is szeretném megköszönni a szülők és a kísérők közreműködését, hogy elhozták szerda délutánonként kis vendégeimet a Látogatóközpontba; a gyerekeknek pedig köszönet a munkáért, az odafigyelésért és nem utolsó sorban a jókedvért, amit minden alkalommal magukkal hoztak!

Egy kicsit pihen a meseszakkör, de szeptembertől új mesékkel és ötletekkel várom az érdeklődő gyerekeket!