A szakkör elején köszöntöm az új látogatókat – elmondom, hogy Sali Évának hívnak (a legkisebbek Évi néninek szólítanak), a Látogatóközpont ökoturisztikai munkatársa vagyok és egyben annak a felelőse, hogy szerda délután az ideérkező gyerekek jól érezzék magukat és játszva tanuljanak.

A tematika kialakítása során arra törekedtem, hogy a rajzfilmeket kapcsolatba tudjam hozni az élővilággal. Választásom a már klasszikusnak számító, a saját gyermekkoromat idéző mesékre esett. Úgy vélem, ezek a történetek tanulságosak és megfelelő alapot adnak ahhoz, hogy elkészítsem az előadásaimat.

A prezentációk egyrészt összefoglalják a meserészlet tartalmát, feldolgozzák a látottakat és hallottakat, másrészt érdekes, új információkkal bővítik a kicsik tudását. Az előadás nem az én monológomat jelenti, sokkal inkább egyfajta „klubbeszélgetés”. A csemetéknek kérdéseket teszek fel – ezáltal szerepelhetnek és én is mérhetem, hogy mennyire figyeltek a vetítés során. A gyerekek elmondhatják az észrevételeiket is.
A foglalkozás zárásaként mókázunk egy kicsit. Általában színezővel, origamival készülök, egy-egy jeles nap alkalmából pedig saját készítésű apróságokkal lepem meg kis vendégeimet.

Az elmúlt hónapokban a Vízipók és Vuk kapott főszerepet. Nézzük, hogy mi történt eddig szerda délutánonként a Természet Háza foglalkoztató termében!

Jön, jön, jön a Vízipók...

Az igazat megvallva, nem vagyok túl szoros kapcsolatban a soklábúakkal, ám ez a jópofa légnadrágos még engem is „behálózott”, úgyhogy szívesen vállaltam a feladatot, hogy 12 héten keresztül róla beszéljek.
A közel 40 éves mesét is izgatottan nézték végig a gyerkőcök és olykor a szülők is. Természetesen, a nagy kedvenc Vízipók volt, de sokan kedvelték Keresztespókot és a Vízicsigákat is.
Az epizódok megtekintése után megmutattam, hogy az egyes szereplők miként is festenek a valóságban, és milyen érdekességeket érdemes megjegyezni róluk. A kicsik megértették a légnadrág fontosságát, hallhattak a szorgos hangyák és méhek családjáról és azok munkabeosztásáról, de még meteorológus levelibékát is láthattak.
Egy-egy foglalkozás során videóval, gyermekdallal színesítettem a mondandómat. Az elfoglaltság végén kifestőt vihettek haza a gyerekek.
Három hónap a Vízipókról szólt, ám úgy érzem, nem vált unalmassá, hiszen minden héten új élőlény bukkant fel. Az utolsó alkalomra készítettem egy összefoglaló diasort, amely a két széria összes szereplőjét bemutatta, és búcsúzóul – zenei aláfestésként – meghallgattuk a Vízipók rajzfilm slágerét.

Fürge róka lábak...

Február végén a kis Vukot kezdtük el elemezni az apróságokkal. Fekete István híres regényének rajzfilm változata sem „mai gyerek” már. A kis róka történetét 6 részre osztottam. A délutánok folyamán a gyerkőcök felfedezhették, hogy nem csak vörös róka létezik. Megbeszéltük azt is, hogy a valóságban hol és hogyan élnek a rókák, milyen kapcsolatban vannak a Simabőrűvel. Az erdő állatairól is ejtettük pár szót, valamint a baromfiudvar lakói és a mezőgazdasági munkák is fontos témák voltak. Hetente visszakérdeztem az előzőleg tanultakra, a vállalkozó kedvűek az utolsó alkalommal nagyon szépen összefoglalták a kis róka kalandjait. A résztvevők között akadtak olyanok, akikben izgalmas kérdések fogalmazódtak meg a történet kapcsán – ezeket próbáltuk közösen megválaszolni.

Az eszmecserék után ügyeskedtünk is. Az aktuális témához igazodva Kányádi Sándor Róka-étlap című versét is felolvastam. Színeztünk rókát, kreáltunk maszkot is, majd ezt az arcunk elé tartva eljártuk a rókatáncot. A róka-móka bátortalanul indult, így hangomat és tánctudásomat bevetve arra biztattam kis társaimat, hogy ők is szerepeljenek. A tervem bevált, hamarosan együtt énekeltük a Vuk főcímdalának sorait, sőt még egy egyszerű koreográfiát is kitaláltunk a dalhoz.

A kézműveskedés során készítettünk Márton kakast, amely műanyag kanálból és vattakorongból született meg; és húsvéti bárányt is csináltunk, amely pattogatott kukorica bundát viselt.